Referenciáinkból


Csepel, 128 lakás

 

Hírek

 
   
2005.10.20 - 14:0
   

Mi lesz veletek, panelek? És a többi társasházzal?

Magyarországon, csakúgy mint Európában, egyre sürgetőbbé válik a panellakások, illetve a többi, szintén elavult társasház felújítása. A kormány igyekszik támogatásokkal (Panelprogram, Panel Plusz) segíteni a helyzeten.

A Groppo Panelrehab a főként energetikai területen működő Groppo-csoport része. Évekkel ezelőtt a Groppo Rt. úttörő szerepet töltött be a kogenerációs erőművek elterjesztésében. A cég nettó 456 millió forintos beruházás keretében szerelte fel ilyen berendezéssel a nyíregyházi főiskolát. A koncepcióban a Démász is fantáziát látott: a francia EdF tulajdonában lévő leánycég első körben 50 százalékos tulajdont szerzett a Groppo Rt.-ben, majd 100 százalékosra növelte részesedését.

Sokak szerint ez azonban nem elegendő, a háztartásoknak még így is túlzott terhet jelent a a felújítás, ezért az egyik társasházi szövetsége kerekasztal-beszélgetés összehívását kezdeményezte. Van azonban egy "ingyenes" felújítási megoldás is.

Magyarország jelenleg több mint 750 ezer iparosított technológiával épült, a köznyelvben panel gyűjtőfogalom alá sorolt lakás van. Ezek az épületek elavultak, ezért felújításukra mindenképpen szükség van, ennek érdekében több évekkel ezelőtt kormányzati program indult. A 2001 óta futó úgynevezett panelprogram kiegészítéseként idén létrehozták a Panel Plusz hitelprogramot. Ennek lényege, hogy hosszú lejáratú, kedvező kamatozású hitelt biztosít a lakóközösségeknek korszerűsítéshez szükséges forrás előteremtése érdekében. Emellett egyébként - a szinén állami támogatást élvező - lakástakarék-pénztári konstrukciók is megoldást jelenthetnek.

Kevés a támogatás

A legtöbb háztartás számára még ez a kedvezményes konstrukció is túl nagy terhet jelent - véli a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ). A szervezet szerint lehetetlen elosztani a Panel Plusz programra szánt 20 milliárd forintot úgy, hogy csak azok a háztartások részesüljenek a támogatásban, amelyek saját erőből nem tudják finanszírozni a 400 ezer forintos önrészt. Az MTOSZSZ szerint a Panel Plusz akkor lenne eredményes, ha a panelházak az korszerűsítésre fordítandó összeg - 1,2 millió forint - kétharmadát kamatmentes hitelből finanszírozhatnák, a fennmaradó harmadhoz pedig vissza nem térítendő állami támogatásként juthatnának hozzá. A szövetség szerint egy szociális alapon működő program országos szociális térkép (úgynevezett szegénységtérkép) nélkül nem működhet eredményesen. Problémát jelent az is, hogy a panelprogramra mindössze 6 milliárd forint jut jövőre, ami édeskevés, ezt a keretet ugyanis pillanatok alatt lejegyzik majd az érintettek, s a költségvetés rossz helyzetét ismerve nem is lehet sok jóra számítani ezene a téren - mondta a NAPI Online-nak Langer Iván, a szövetség elnöke. Véleménye szerint legalább kétszer ekkora támogatási összegre lenne szükség ahhoz, hogy belátható időn belül eredményt hozzon a panelrehabilitáció. Egyes adatok szerint eddig 34 ezer, más források szerint 42 ezer panellakás rekonstrukciója valósult meg az utóbbi években. A jelentős eltérés azzal magyarázható, hogy számos felújítás nem volt teljes körű.

Nemcsak a paneleket kell felújítani

Az elavult panelek mellett a más építési tehcnológiával épült társasházak lakásait is fel kell újítani, tehát utóbbiakra is jó volna kiterjeszteni a programot. A panelek csak egy részét képezik a korszerűtlen, rossz hőszigetelésű, ennélfogva felújításra szoruló lakásoknak. A KSH korábbi felmérése alapján a társasházak 50 százalékának műszaki állapota nem megfelelő, a másik fele elfogadható minőségű. Utóbbin belül mindössze csekély 5 százalékot tesz ki a műszakilag kifogástalan lakások aránya. Épp ezért Langer Iván szerint a panelprogramba bevonni a nem iparosított technológiával épült társasházakat is.

Összefogásra van szükség

Langer szerint a lakásállomány korszerűsítésének problémáját kormányciklusokon átívelően kell megoldani, ennek érdekében a szövetség lakhatási kerekasztal összehívását kezdeményezte, amelynek keretében a társaházakat tömörítő szervezetek, az önkormányzatok, bankok és politikai pártok egyeztetnének a jövőbeni intézkedésekről. A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, ám egyelőre a szakmai szervezetek egyesével tárgyalnak az érintettekkel, s ezt követően dolgozzák majd ki a hosszú távú koncepciót.

Ezermilliárdos probléma - Budapest lemaradt

Becslések szerint 1500-2000 milliárd forintos forrásra van szükség ahhoz, hogy a teljes panelrehabilitáció megvalósuljon. Problémát jelent az is, hogy Budapest, ahol a legtöbb ipari technológiával épült lakás van, a vidéki városok után kullog. A fővárosi önkormányzatok közül mindössze páran adtak be pályázatot a Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz, miközben például Székesfehérvár már komoly eredményeket ért el a lakásfelújításban. Az állam segítséget nyújthatna azzal is, hogy lemond az ilyen beruházások esetén felmerülő áfáról, a jövőre megszabott 6 milliárd forintos korszerűsítési keret ugyanis így mindjárt csak 5 milliárd forintot jelent.

Van ingyenes megoldás

Akik nem képesek kigazdálkodni a felújítás háztartásokra eső 400 ezer forintos költségét, azoknak sem kell lemondaniuk erről a lehetőségről. A GROPPO Panelrehab Kft. konstrukciója lehetővé teszi, hogy állami támogatás, hitelfelvétel nélkül felújítsák a panellakásokat.

Hogyan lehetséges ez?

A cég az adott panelházat külső hőszigetelő burkolattal látja el, korszerű nyílászárókat szerel fel, s kicseréli az épületrészek (lakások)fűtési rendszerét és fűtési - használati melegvíz mennyiségmérőt épít be. Ennek eredményeként az épület hőfelhasználása a korábbi felére csökkenthető, ráadásul a felújított lakás értéke és komfortfokozata is jelentősen emelkedik. A társaság a beruházás költségét banki háttér segítségével megfinanszírozza, cserébe pedig az korszerűsítésből adódó megtakarításra tart igény a megtérülési idő alatt, ami átlagosan 14-16 év. Rebek László cégvezető szerint ez azt jelenti, a közüzemi kiadásokon adódó megtakarításokból jön vissza a beruházási költség. A futamidő alatt az adott háztartás ugyanannyit fizet, mint korábban, a különbözetből pedig a GROPPO Panelrehab Kft., mint integrált díjfizető, kigazdálkodja a beruházás költségét. A társaság a zökkenőmentes díjfizetés érdekében hosszú távra szóló szerződést kötött a Főtáv Rt.-vel, amely egyben szakmai partnere a társaságnak.

Akár 7-8 évre csökkenthető a megtérülés

A lakás tulajdonosa az átlagos 15 éves megtérülési idő után jóval kisebb rezsiköltséggel számolhat. Olyan ház esetében, ahol lehetséges, és a lakók is beleegyeznek, a társaság a tetőteret beépíti, s a kialakítandó lakásokat értékesíti. E konstrukció keretében a futamidő jelentősen lerövidül, 7-8 év alatt megtérülhet a beruházás. A szakember elmondta, óriási az érdeklődés, a cég már komoly szerződésállománnyal rendelkezik. A GROPPO Panelrehab Kft. vezetője nemcsak Magyarországon, hanem a környező, a panelproblémával sújtott országokban is piacra kíván lépni szolgáltatásával, amely az igazgató leginkább pénzügyi konstrukcióként emleget.

Nemcsak itthon gond

A panellakások felújítása egész Európában problémát jelent. Az EU 25 tagállamának lakásügyekért felelős miniszterei ezért szorgalmazzák, hogy 2007-2013 közötti költségvetési időszakban a központi alapokból is jusson erre pénz. A tárcavezetők szerint nem az egyes épületeket, hanem egész lakótelepeket kell korszerűsíteni. A legjobb útnak az uniós pénzalapok megnyitását tartom - mondta újságíróknak korábban Klaus-Peter Runkel, a német szövetségi minisztérium képviselője.

Európai szinten 350 milliárd euró kell

A holland szaktárca elemzése szerint az uniós országoknak 350 milliárd eurót kellene elkülöníteniük erre a célra. Az összeg 70 százalékát a régi, míg 30 százalékát az új tagországokban kellene felhasználni. Egyes vélekedések szerint ez aránytalan elosztás jelentene, mivel a régi uniós országokban a felújításra szoruló panellakások a teljes lakásállomány 5 százalékát adják, míg az újonnan csatlakozott orszgágokban 30 százalékát. Mindenképpen a felújítást kell előtérbe helyezni, mert az új lakások építése drágább lenne, nem beszélve arról, lerombolás miatt létrejövő paneltörmelék megsemmisítése irdatlan összegbe kerülne. A magyar kormány a javasolta az Európai Bizottságnak, hogy 2007-től a Strukturális Alapokból 2007-től már ne csak városrehabilitációra, hanem lakásfelújításra, vagyis panelfelújításra is igényelhető legyen támogatás. A tárgyalásokon a nettó befizető tagállamok arra is javaslatot tettek, hogy a lakásépítés áfája néhány éven belül minden tagországban a legalacsonyabb kulcsra kerüljön, ezt az elképzelést Magyarország is támogatja.

Kedveztek az új tagállamoknak

Az Európai Parlament a panelprobléma mielőbbi orvoslása érdekében az új tagállamoknak kedvező feltétellel fogadta el első olvasatban a 2007-2013 között érvényes kohéziós politika feltételrendszerét. Ennek értelmében a panelházak felújítására nem vonatkozik az N+2 formula, amely szerint ha a tárgyévtől számított második év végére nem készül el egy adott projekt, akkor az uniós támogatást vissza kell fizetni. Emellett a 2007-2013 között rendelkezésre álló közösségi forrás összegét nem a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) arányában szabták meg, hanem 336,1 milliárd euróban rögzítették, ezzel az új tagok kedvezőbb helyzetbe kerültek.

Csernátony Csaba Zoltán

 
(c) 2001 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.
   
 
Híreink

Mi lesz veletek, panelek? És a többi társasházzal?
Magyarországon, csakúgy,mint urópában, egyre sürgetőbbé válik a panellakások....
Bővebben...


2005-ben Csepelen és Pécsen elindult a Groppo komplex panelrehabilitációja.